• Anna Gulyas-Kovacs

A Nagyhajú, a Colos meg a Tigrincs

Frissítve: júl 21

Sziasztok Cicákok és Cicákosok! Liza vagyok, a maine coon, és pontosan ma van a harmadik születésnapom. Így aztán keresve sem lehetne jobb alkalom arra, hogy végre megosszam veletek naplómat, melyben sanyarú sorsú cicalétemről írok, hogy okuljatok és tanuljatok — itt a Nagyhajú hangosan felröhögött a diktálásom közepette, amelyet felháborítónak és modortalannak is találok —. Igen, diktálok. Macska vagyok, hogyan is tudnék írni? Kellett egy írnok és mivel a Colos sosem ér rá, a Tigrincs meg szintén egy macska, már megint a Nagyhajú volt csak kéznél. Mi? Hogy szerintetek a macskák beszélni és pláne diktálni sem tudnak? Ó, Ti kis naivak. Ha tudnátok, mi mindenre vagyunk képesek!


Szóval az úgy volt, hogy egészen pontosan ma három évvel ezelőtt megszülettem Vácon és a tesóimmal, a nagynénikéimmel és az unokatesóimmal békésen éldegéltünk együtt egy emeleti cicaszobában. Szuper hely volt, tele játékokkal, mászókákkal, hatalmas ablakkal, ami a kinti világra nézett és mindig terülj-terülj asztalkám volt, hiszen a Mamám folyamatosam ott volt mellettem, ha éhes voltam. Aztán áttértem a soha ki nem fogyó ropira meg a finomosra. Ha már említettem az Anyámat, akkor Apám sem maradhat ki: Apámat nem igazán volt alkalmam megismerni, mivel Anyám életében csak addig játszott szerepet, amíg össze nem hoztak minket a tesóimmal. Így aztán mondhatni csonka családban nevelkedtem. Ezt ellensúlyozva viszont el kell, hogy mondjam, nemesi családba születtem, mert kiszolgáló személyzetünk is volt. Meg kell hagyni, fölöttébb gondosan járt el és csudajó életünk volt, egészen addig, amíg el nem követett egy óriási hibát: egy szeptemberi napon bekísért a szobánkba egy nagyhajú nőszemélyt meg egy colos krapekot. Gyanakodhattam volna, mert a Nagyhajú feltűnően magas hangon gügyörészett nekem, mintha valami pisis hülye lettem volna, aki csak a nyünyürészésből ért. Pedig én már akkor egy nagy és hatalmas és félelmes maine coon cica voltam, akinek ezüstös szőrében a sötét cirmok csak úgy ragyogtak a fényben és a fehér mellkasom meg a fehér balerina cipős mancsaim makulátlanok voltak, mint a frissen hullott puha hó…


— Egy frászt voltál Te makulátlan — veti közbe a Nagyhajú —, állandóan piszkáltad a tesóidat, ahogyan most a Tekitigrincset is, majd belemásztál a fehér sportzoknis mancsaiddal az etető tálba és tiszta kaja lettél, amit anyád nem győzött takarítani rólad. Amúgy meg a tenyeremben elfértél, szóval ennyit a hatalmasságodról. De szép voltál már akkor is, kis Vuk. Nekem a legszebb.

A Nagyhajú amúgy állandóan ezt csinálja. Diktálok, ő meg beledumál és még van képe le is írni a gondolatait, az ÉN naplómba. Felháborító. Mondom én, hogy sanyarú a sorsom.

— Ne vihogj már olyan hangosan, folytatnám a diktálást, írd, amit mondok! — szólok végül a Nagyhajúra, de látom rajta, hogy alig tudja abbahagyni a vigyorgást.


Aztán leléptek a Colosék és azt gondoltam, jó, akkor ennyi volt, tökéletes személyzetet nem lehet találni, anyám, majd betanítja, hogy ne engedjen be hozzánk fűt-fát. De aztán másodszorra is eljöttek egy késő őszi napon és hozták magukkal azt a kasznit is, ami a világ legfélelmetesebb dolga: a teleportáló dobozt.

A teleportáló doboz ugyanis úgy működik, hogy beszuszakolnak vagy csellel becsalnak a kaszniba, majd aztán gyorsan bezárják a menekülő nyílást, felkapják és a kasznival együtt ők is beszállnak a saját kerekes teleportáló dobozukba, amit aztán a Colos irányít egy kormánnyal. Én meg hiába ordítozom, fenyegetőzöm nem engednek ki onnan, csak gügyörésznek, meg nyugtatgatnak, ameddig valahol tök máshol nem lyukadunk ki, mint ahonnan eredetileg elindultunk.

Első alkalommal mondjuk még nem volt olyan nagy a szám, mert kissé be voltam tojva, így csak néztem kifele a teleportálóból és néha nyaffantottam egyet, hogy „Mégis hova megyünk?”. Ők meg mondták, hogy „haza”. Na erről a hazáról nem is hallottam addig. A Nagyhajú szerint is nagyon jól viseltem az első teleportálásomat és csak akkor nyaffantottam, amikor nem figyeltek rám (mert mégis, hogy képzelik, hogy nem rám figyelnek).

Azt azért hozzá kell tennem az első napomhoz, hogy ezeknek sincs sok esze. Egyből ahhoz a fehér kabátoshoz vittek, aki macskákat eszik reggelire is. Meg is ijedtem, hogy az a „haza”. Bár a Nagyhajú szerint manapság senki nem eszik macskát, végképp nem az állatorvos. A fehér kabátos végül megnyomkodott itt-ott, megtapogatott és közölte, amit én is elmondtam volna nekik, ha megkérdeztek volna: szépséges és egészséges maine coon cicalány.

Na és itt jött az a pont, amit a Nagyhajú aztán teljesen félreértett. Merthogy hozzábújtam. Nagyon. Szorosan. Talán még doromboltam is. És ő ebből azt a következtetést vonta le, hogy neki dorombolok és máris szeretem és a gazdámnak tekintem és én milyen kis cuki vagyok. A kis naiv. Mégis mit gondolt, majd ott akarok maradni a macskaevővel? Muszáj volt valahova besorolnom és a Nagyhajú megbízhatóbbnak tűnt, még annak ellenére is, hogy ő vitt a fehér köpenyeshez.


maine coon macska
Lizus első napja

Na aztán képzeljétek: pár lépés teleportálás után megérkeztünk egy helyre, amit úgy hívnak: OTTHON! Más néven, „haza”. Ez az úgynevezett Otthon viszont már nem Vácon van, hanem Budapesten a Hegyvidéken. Hegyvidéki Maine Coon Liza lettem. Totál ősmacskás hangzás, ugye? Tetszett a hely, de azért inkább még maradtam a teleportálóban, hátha visszateleportálhatok a tesóimhoz. Na és ekkor jött a döbbenet! Egy megtermett hegyvidéki-tigris kukkantott be a teleportálóm ajtaján az Otthon közepén. Hirtelen úgy meg is lepődtem, hogy ijedtemben fújtam egyet és a mancsommal egy suhintással nyomatékot is adtam felháborodásomnak. Mint kiderült, a tigrincset Tekinek hívják. És amúgy utcai harcos volt annyi idős korában, mint amikor én a Nagyhajúékhoz kerültem, szóval ezen információ birtokában jobbnak láttam vele nem packázni a továbbiakban.

Aztán képzeljetek, kaptam egy hatalmas doboznyi játékot is és lett egy külön cica szobám is, hogy ha akarok, éjszakára félre tudjak vonulni. Mert ám ez a tigris mindenhova jött és állandóan NÉZETT. Bekukucskált még a macskaodúmba is, amit kaptam és ahova be is kuckóztam a rongyommal, amin anyámék szaga volt. Aztán játszottunk is a Nagyhajúval, mire én picit nyitottabb – és könnyelműbb - lettem a játék hevében, és gondoltam megismerem közelebbről ezt a tigrist. Hagytam magam körbe szaglászni és csak akkor fújtam egyet, amikor már nem volt kedvem eltűrni a túlzott szagmintavételt. Ekkor képzeljétek, a tigris odébb állt. Megfélemlítettem!

Végül aztán a Nagyhajú ágyában aludtam, egészen pontosan a hajában, gondoltam mégis csak jobb vele, mint egy igazi Tekitigrinccsel.

Remélem érzitek, hogy micsoda egy helyre kerültem és átérzitek sanyarúságos sorsomat, amiről természetesen rendszeresen be is fogok itt számolni Nektek. Most pedig megyek, hogy végre megköszönthessenek ezen a csoda napon és végre megkapjam a prémium finomos tortámat a kedvenc jutifalimmal gazdagon meghintve és aztán egész nap aludhassak az új kaparófámon. Micsoda helyre kerültem! Tiszta agyrém!


Csók-puszi: Lizus

178 megtekintés0 hozzászólás