• Anna Gulyas-Kovacs

Az utazási iroda

Hároméves forma lehettem, amikor életemben először könyvtárban jártam. Hogy magamtól mentem volna, azt nem mondanám, de hogy a Sors akarta így, ma már biztos vagyok benne.

Anyám az egyetemen oktatott történelmet, Apám pedig egy utazási irodát vezetett akkoriban Pécsett a Vásárcsarnokkal szemben. A Bátyám már javában az iskolapadot koptatta, így amikor Anyámnak órái voltak, sokszor kötöttem ki az irodában, Apámnál.

Hároméves korából még viszonylag kevés emléke van az embernek, de arra az érzésre tisztán emlékszem, hogy szerettem irodába járni. Érdekes világnak tartottam, ahol mindig történik valami izgalmas. Ráadásul a vattaszakállú Mikulás is oda járt minden év decemberében és azon gondolkodtam akkoriban, hogy ez mennyire evidens, hiszen a Mikulásnak végig kell utaznia a világot egyetlen éjszaka alatt és ezt hogyan is tehetné meg másképp, mintsem Apukám utazási irodáján keresztül.


Mikulás, utazási iroda
Találkozás a vattaszakállú Mikulással az irodában

Az is tetszett, hogy sok toll volt az irodában. Ráadásul számomra különlegesek is. Például az, amiben egyszerre öt szín is volt és egy kis fém gombócot lecsúsztatva a toll oldalán, az adott színű tollbetét hegye bújt elő. Igazán praktikusnak találtam a rajzolásaim során, amit rendszerint a bejárati ajtó mellett ülve műveltem egy kisasztalnál, szemmel tartva így a teli-üveges kirakaton keresztül a forgalmas utcát és alaposan szemrevételezve az összes betérő ügyfelet.


Azt mondják, nagyon nyitott kislány voltam és már baba koromban teli szájjal vigyorogtam boldogra-boldogtalanra. Hálás közönsége voltam később is minden bohóckodásnak vagy grimasznak, melyeket tág szemekkel néztem és gurgulázó kacagással díjaztam. Anyám szerint mindenki el volt ájulva tőlem. Persze tudjuk, az anyák mind ezt mondják a gyerekeikről, de mikor ezt közöltem vele, tovább erősködött, hogy de-de tényleg, kérdezzek meg akárkit. És mivel Akárkit nem ismerem, Bárki pedig épp nem ért rá, maradtam az elfogulatlannak épp nem mondható történelmi forrásaimnál.


Apám egyszer a szomszédos gyerekkönyvtárban kötött ki velem. Sok dologra nem emlékszem, csak a rengeteg könyvre meg arra, hogy jól éreztem magam és valószínűleg a könyvtáros hölgy is örült a látogatásunknak, hiszen délelőtt nem sok gyerkőccel sétáltak be hozzá akkoriban. Analfabetizmusom nem volt akadálya a könyvtár látogatásnak, így hát összebarátkoztunk és onnantól kezdve nem volt megállás, rendszeressé váltak az ott töltött délelőttök és menthetetlenül a könyvek szerelmese lettem.

Két év kellett hozzá, hogy kiforrjon bennem a gondolat és hogy végül ki is pattanjon. Egészen pontosan Pécsett, a harmincas számú buszon, valahol az Ifjúság útja magasságában történt meg a kinyilatkoztatás, ötéves koromban. Anyám elmondása szerint a csuklós Ikarusz egyik barna műbőr kárpitozású ülésén ülve, elmélázva bámultam ki a porral lepett, összekaristolt ablakon, majd megszólaltam a semmiből:


Könyvet fogok írni.


Anyám nem vetette fel azt az aprócska tényt, hogy sem írni, sem pedig olvasni nem tudtam akkoriban, így aztán csak annyit kérdezett, „Miről?”.

Nos, a válasz már kevésbé lett drámai hangvételű, mert ekkor közöltem, hogy a macskámról fog szólni a szépirodalom legújabb remekműve, de megnyugtatásként közlöm, hogy bár az ötletet nem vetettem el, hiszen #Lizus - Egy maine coon naplója írásokat is szeretném összeszerkeszteni, de a téma-palettám azóta sokkal színesebbé vált.


Azon a nyáron nem hagytam nyugvást Anyámnak, Apámnak, de még az öt évvel előttem járó Bátyámnak sem és senkinek, aki hajlandó volt a rögeszmémmel egy percet is foglalkozni: addig-addig nyaggattam a környezetemet, míg végül meg nem tanultam olvasni, majd valamelyest írni is, és végül neki nem veselkedtem az első versemnek. Természetesen az ominózus költemény a macskámról szólt, melyet később több írás is követett, de ez már legyen egy másik történet.

Nagy titkokat sejtettem a betűk mögött.

A Sors iróniája, hogy pont egy utazási irodából pottyantam be egy könyvtárba. Ugyanis mi, könyvszeretők, a könyvtárakat és könyvesboltokat magunk közt, csak utazási irodaként szoktuk aposztrofálni, hiszen minden könyv egy-egy nagy utazásra hív, egy másik világba kalauzolja az olvasót.


Most, harminchárom évvel később úgy gondoltam, valóra váltom a bennem élő ötéves kislány álmát és egy kalandos utazásra hívlak Téged is a készülő regényemmel, melyet remélem hamarosan a kezedben is tarthatsz. Addig pedig kövesd itt a blogon a fejleményeket, kapcsolódj ki az írásaim által, a Facebook szerzői oldalamat követve pedig mindig látni fogod a legfrissebb információkat is.

60 megtekintés0 hozzászólás