• Anna Gulyas-Kovacs

Én és a Tigrincs

Sziasztok Cicákok és Cicákosok!

Az első pár napom egész jól sikeredett itt, a Nagyhajúéknál, leszámítva, hogy a sok-sok újdonság miatt nem nagyon volt kedvem enni és ezzel a Nagyhajú idegrendszerét állítólag eléggé meggyepáltam.

Maine Coon macska, Cirmos macska
Michelangelo rólunk mintázta a Teremtést.

— Nem csak állítólag Lizus — szakít félbe a Nagyhajú.

— Muszáj neked mindig beletrollkodnod a naplómba? Nem látod a címet? #Lizus – Egy MAINE COON naplója. Nem egy nagyhajúé, ok?? — teszem helyre. — Folytatnám!

— Lizus, ne puffogj — és látom rajta (meg a nagy haján), hogy kinevet, mert szerinte kifejezetten cuki vagyok, amikor felbosszant valamin. Szórakoztatónak tartja, hogy bár a tenyerében elférek, mégis mindent is jobban tudok és még a naplóm megírására is rávettem.


Na, de képzeljétek, a minap fölfedeztem mélyrehatóbban is a Nagyhajú meg a Colos hálószobáját, majd a fürdőszobát is. Ez abban nyilvánult meg, hogy bemásztam a gardróbba, sőt, befészkeltem magam egy fiókba, ahol pihe-puha fekete zoknik voltak, és ahonnan rövidesen – miután megtalálták a rejtekhelyem - ki lettem paterolva, felsorakoztatva egy csomó érvet, miért is nem lehetek ott. Például, hogy az ezüst cirmos bundámmal és a fehér mellénykémmel a Colos fekete zokniainak meglehetősen új designt adtam. Meg, hogy nem az az én helyem. Ezen kiakadtam. Mert szerintem meg MINDEN az én helyem. Aztán közölték, hogy a fiókot betolva, a gardróbszekrény ajtaját pedig becsukva, szeretik tartani, mert úgy van rend. Én meg mondtam nekik, hogy szerintem nem az a fontos, hogy ők mit szeretnek, hanem, hogy én mit szeretnék. Miből is tartana nyitva hagyni a gardróbszekrény ajtaját és kihúzva tartani mostantól a fiókos szekrényt. Nincsenek rám tekintettel, ami felháborító.


Aztán meglátogattam a fürdőszobát is, persze tisztán szakmai okok miatt, ugyanis a Nagyhajú bement pamacsolni az orrát és mivel a folyamatos ellenőrzésem alatt áll, muszáj volt nekem is követnem. Na és képzeljétek, ott aztán játékba keveredtem a Tigrincssel! Ez a nagy Tekitigrincs egész jófej egyébként, már amikor éppen nem fúj rám. Mert olyankor félelmetes és ijedtemben visszafújok. De most, rávettem, hogy együtt rohangáljunk a labda után, amit a Nagyhajú persze néha nagyon bénán tud eldobni, aztán pedig fogócskáztunk is. Mármint a Tigrincssel. Ok, ő volt a fogó és én a nyuszi és rendesen szedtem a kis mancsaimat, hogy nehogy utolérjen, de azért úgy tűnt, nem veszi véresen komolyan a dolgot. Még ő is meglepődött szerintem, hogy élvezi a játékot velem, a kis dedóskával. Mert látom ám, hogy neki én csak egy kis csöpp pisis vagyok, de nem tudja még, amit én tudok: egy hatalmasságos csodaszép maine coon cicalány lesz ám belőlem és kétszer akkora leszek, mint egy házi tigrincs. Ráadásul, ha minden jól megy, olyan felhő szerű szőröm lesz majd, mint a Papámnak és akkor aztán még sokkal nagyobbnak fogok ám tűnni és parancsolom majd a tekintélyt minden cicának és cicákosnak.


Amúgy nagyon jókat alszom, már ha hagynak. És ha a Tigrincs szóba áll velem, akkor eszegetni is van kedvem. A Nagyhajú ilyenkor kibújik a bőréből örömében és halkan ujjong is, de csak tényleg halkan, hogy ne ijesszen meg. Amikor pedig látta, hogy megint dorombolok a RoyalCaninnak és egy kis szünet után még repetáztam is, akkor pedig egyenesen olvadozott.

Most pedig a jól megérdemelt, délutáni sziesztámat töltöm a Tigrincs kaparófájának a leges-legtetején, ahova hősiesen felküzdöttem magam. Aztán, ha erőt gyűjtöttem, majd folytatom a randázást, mert a randázás bizony egy nagyon kimerítő tevékenység. Hiszen őrült rohangálásból, dobozokba való ki- és beugrálásból, a plüss jegesmedvémmel való földharcból és a hátsó lábammal való gyomrozásából áll. Emellett pedig elbújok a függöny mögé, majd hirtelen kirongyolok onnan és felküzdöm magam a kaparófáink tetjére. onnan aztán az ablakpárkányra ugrom, majd a kanapéra és azon végig száguldva le a nappali szőnyegre, át az étkezőn és fel a Nagyhajúék ágyára, ahonnan lesből támadok mindent, ami nem a Tigrincs. Mert az azért nagy vakmerőség lenne részemről.


A Tigrincs is alszik most. Talán randázhatnánk egyszer együtt is. Azért jó, hogy ő itt van, még akkor is, ha ő egy néha félelmes tigris. Az is jó, hogy a Tigrincset játék közben nem érdekli, hogy szerinte büdi vagyok és olyankor nem fúj rám. Ma már talán nem is tart annyira büdinek, mert többször megszagolgatott stikában, amikor aludtam, de én azért láttam ám és hagytam.

Meg a Nagyhajú azt mondta, hogy a Tigrisek bár fújnak, de sosem harapnak, pláne kiscicákat. Azért én résen vagyok és el is döntöttem, hogy teljesen meg fogom szelídíteni ezt a Tigrincset.

Csók, puszi! Lizus, a Tigrincs szelidítő

69 megtekintés0 hozzászólás