• Anna Gulyas-Kovacs

Nyár az Adrián - Minden út Horvátba vezet (részlet)

A tengerparti ház zsúfolt kis konyhájában bornyitót találni nem egyszerű feladat. Panka végül a harmadik fiók mélyén, a fakanalak között elveszve, pár parafadugó társaságában azért csak megtalálja. Kinyitja a fehérbort, kitölti egy pohárba, de végül megvonja a vállát, felkapja az üveget is és viszi magával a tengeri panorámás kisház teraszára.

A házikót, aminek két hálóján Lénával osztoznak, a Hotel Oliva hatalmas fenyőfáival tűzdelt, vadregényes kertjén át lehet megközelíteni egy, a pineák alatt húzódó, gyöngykavicsos ösvényen keresztül. Panka kényelmesen elhelyezkedik a türkizkék párnákkal bélelt rattan karosszékben, egy másikra pedig feldobja az elmúlt hetekben már bronzra barnult hosszú lábait. Gyakorlott mozdulatokkal megpörgeti a kecses talpas pohárban a bort, és ahogyan tanulta korábban egy borszakértő tanfolyamon, megnézi, megszagolja és most már rutinból meg is állapítja magában, tipikus helyi, száraz vugava bor: aranyló szín, mézes illat, citrusos-almás-barackos jegyek, keveredve a fehér és sárgavirágok illatával, mint amilyen a mirtusz is, amely a horvát tengerpartokon gyakran előfordul. Kortyol belőle egyet, ízlelgeti és elégedetten nyeli le a bort. Érzi, kezd végre kisimulni minden és lassan lehull a válláról az a mázsás súly, amelyet már egy éve cipel. Még pár hét ezen a szigeten Lénáéknál és a régi önmaga lesz, pár hónap múlva pedig rá sem lehet majd ismerni talán.


Panka a mai napig imád itt lenni az Adriai tengernél, hiába ismeri az idilli kis sziget minden rejtett zugát már vagy huszonöt éve. Mindig is azt érezte jobban otthon van itt, mint bárhol máshol a világon, legfőképpen Budapesten, ami amúgy sem a szülővárosa. Ötéves korától kezdve minden évben eltöltött pár hetet ezen a különleges dalmát szigeten a szüleivel, egészen pontosan itt, a Hotel Olivában, amit Léna barátnője szülei, Márta és Josip bácsi vezettek már akkor is. Különleges története van a két család barátságának, amelyben nagy szerepet játszik a Délszláv háború, hiszen Panka szülei fogadták be pécsi otthonukba a Vukovárról menekülő horvát családot, akik az akkor még csak pár hónapos Lénával érkeztek az országba. Aztán amikor Léna primadonna nagyijától megörökölték a Hotel Olivát egy félreeső dalmát kis szigeten, távol a szárazföldtől és ami fontosabb, távol a háborútól, a család új esélyt kapott egy új otthonra és egy új életre. Léna a távolság ellenére is a legjobb barátnője lett, testvérként szeretik egymást és azok voltak a legszebb nyaraik, amikor a teljes szünidőt együtt tölthették ezen a vadregényes szigeten.

És persze azok, amelyeket Krisztiánnal töltött itt, mielőtt a férfi állást nem kapott Rómában.


Vasárnap kora este van. A Nap, búcsúzóul bekacsint még a mandulafenyők és a parti olíva liget narancsos fénybe öltözött levelei között. Mint aki épp a víz alá készül és nagy lélegzetet vesz előtte, úgy készülődik most a vörösen ragyogó napkorong is, hogy lebukjon a tengeri horizont alá, hogy aztán hajnalban, amikor a sziget másik oldalán ismét felbukkan, kíváncsiskodó sugaraival végigkísérje egy új nap eseményeit. A kabócák napközbeni nászra hívó, harsány és lüktető ciripelése a lenyugvó nappal már elnyugodott és csak a tenger hullámainak játékát lehet hallani a part kavicsai között. Panka gyertyát gyújt a gyorsan beköszönő félhomályban a teljes sötétség előtt, amikor csak a Hold és a csillagok világítanak majd a kisház környékén. A vadregényes kert illata buja táncot jár a teraszon és megbabonázza azt, aki beszippantja, mint ahogyan keleti hastáncosnők járják körbe ringó csípővel, hullámzó testtel és kacskaringós kézmozdulatokkal a színpadot, szinte hipnotizálva a nézőket. A levegőben versenyt illatoznak a halvány rózsaszín és fehér színben pompázó leander bokrok, a citrom- és mandarinfák, a narancs illatot árasztó mirtuszok, a parti olívafák, az égbe nyújtózkodó mandulafenyők és a teraszt körülölelő és a háztetőre is felmászó magenta színű bugenvillea bokor. A versenybe sós fűszerességével beszáll az Adriai tenger is és Panka arra gondol, hogy ha a világon létezne egy olyan parfüm, amely ezt az illatorgiát vissza tudná adni, ő soha más illatot nem viselne magán.


A Hotel Oliva felől, a kerti ösvényen léptek közeledését hallja, amelyek egyszer csak, a kisháztól még látótávolságon kívül, elhallgatnak. Panka kissé előredől és hunyorogva kémlel a szürkületben, de a fenyőfák, napközben jótékonyan árnyat adó, most viszont az erőtlen fényt teljesen kiutasító koronája alatt futó ösvényen nem lát senkit. Mintha egy árny állna ott és őt figyelné. Őt, aki a teraszon, a gyertyafény mellett ülve jól kivehető már az út végéről is.

– Hahó, van ott valaki? Léna, Te vagy az? – kérdezi kicsit bizonytalanul, de senki nem válaszol. – Léna, tudom, hogy Te vagy az, nem vagy vicces, gyere elő! – kémlel az árny irányába. – Ha sietsz még talán kaphatsz egy pohár bort is! – bár Panka nevetést erőltet magára, ő is érzi, leginkább csak magát nyugtatja ezzel.

Az árny nem moccan. Panka számára úgy tűnik, hogy az esténként mindig nyugodt, simogató misztrál szél is most rohamos gyorsasággal és hirtelen csendesedett el, mintha lélegzetvisszafojtva figyelné ő is, hogy mi fog történni a következő pillanatban. A lány farkasszemet néz az árnnyal, aki a szürkületből időközben beköszönő sötétség láthatatlanságában áll még mindig. Panka agya veszélyt kiáltva átkapcsol túlélő üzemmódra és a lehetséges megoldásokon zakatol. Bemenjen mobiljáért és hívja Lénát vagy Josip bácsit, estleg Klarát? De akkor szem elől veszti az árnyat és az is valami, hogy most legalább tudja, hogy hol van. Hiszen az még mindig jobb, mintha bárhonnan érkezhetne egy váratlan támadás. Vagy keressen a keze ügyébe eső védekezésre alkalmas eszközt a teraszon? De lehet, hogy jobb lenne berohanni és bezárkózni a szobájába a telefonjával és segítséget hívni? Esetleg bízva helyismeretében és gyorsaságában meneküljön el?

Szemét közben nem meri levenni az árnyról, ahol valakit vagy valamit sejt. Pár perc elteltével már-már azt gondolja, nincs is ott senki, nevetséges az egész, biztosan képzelődik. De ebben a pillanatban megint lépéseket hall. A lépések ezúttal viszont sietősen távolodnak.

Panka megkönnyebbülve kifújja az izgalomtól visszatartott levegőt és lehúzza a pohárban lévő maradék bort. Valaki figyeli őt, ez most már nem kétséges. A kérdés az, hogy miért lehet ő érdekes bárkinek is itt a szigeten annyira, hogy a frászt hozza rá.

196 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése