• Anna Gulyas-Kovacs

Úszásnemek és olimpiák – a 2021-es tokiói olimpia margójára

Biztosan nem vagyok egyedül azzal az érzéssel, hogy az olimpia idején valahogy elgondolkodok és számot vetek. Merthogy eltelt megint négy év, jelen esetben sajnos öt is. Ilyenkor pedig óhatatlanul eszembe jutnak a gyerekkorom olimpiai emlékei, a nagy szurkolások, a sportolóink, a kedvenc sportágaim - mint az úszás -, az emblematikus kabalafigurák vagy épp előkerülnek azok a fotók és videók, amikor egy-egy családtagom kijutott az olimpiai játékokra és személyesen szurkolhatott.


Első találkozásom az olimpiával egy plüss mackón keresztül történt, egészen pontosan Misán keresztül. Misa volt ugyanis az 1980-as szovjet olimpia játékok kabalafigurája. Misát Apám repítette haza, az akkor még csak hároméves testvéremnek és pár évre rá, miután megszülettem én örököltem meg, nagylelkű bátyámnak köszönhetően. Misa volt az első igazán sikeres kabalafigura az olimpiák történetében, nem is csoda, hiszen egy kedves, rajzfilm figurára hajazó barna medvét tisztelhetünk benne. Ha úszás és 1980, akkor magyar vonatkozásban Wladár Sándor ugrik be, aki - akkor a legfiatalabbként - aranyat hozott el 200 méter háton.


Első konkrét emlékem az 1988-as szöuli volt. Ki ne emlékezne az akkor csak tizennégy éves Egerszegi Krisztinára és persze Darnyi Tamás dupla világcsúcsaira és az egész magyar csapat sikerére. Innentől kezdve számomra is négyévente pár hétre a feje tetejére állt a világ. Édesapám, aki idén tölti be a hetvenhetet, a mai napon is hajnal fél négykor kelt, hogy szurkolhasson a még mindig csak huszonegy éves Milák Kristófnak, aki 200 méter pillangón toronymagasan nyert. Óriási gratuláció innen is!


És persze ilyenkor óhatatlanul beugranak az úszással kapcsolatos emlékeim. Óvodás voltam, amikor elkezdtünk úszás oktatásra járni Liba bácsihoz. Érdekes, hogy akkoriban fel sem tűnt, hogy egy ötvenes évei közepén járó férfit Libának hívnak. Liba bácsi remek oktató volt. Az úszáson kívül megtanította például azt is, hogy hogyan szabad a vízbe mennünk legyen az strand, vagy épp a Balaton, hogy mindig figyeljünk rá, hogy a naptól átforrósodott testtel ne ugorjunk a hideg vízbe és hogy mielőtt bárhova is fejessel ugranánk, győződjünk meg róla, hogy valóban elég mély-e a víz és nincs-e benne szikla. Iskolás korba lépve a ma már országszerte ismert és elismert, jelenlegi kiváló úszó edzőkkel, a Petrov ikrekkel kerültem egy osztályba és ma már bevallom, csodálattal tekintek rájuk. Nem is annyira az elért eredményeikért, hanem mert akkoriban minden reggel úgy érkeztek a suliba, hogy már túl voltak egy kőkemény hajnali edzésen és szinte minden délután a medencében folytatták a napjukat. Akkoriban persze, gyerekként erről nem esett sok szó, ugyanolyan osztálytársaim voltak, mint a többiek, ugyanolyan gyerekek, mint bármelyikünk. Mégis, azon gondolkodom ma, hogy vajon tudják-e az emberek mennyi, de mennyi megfeszített munka, mennyi és mennyi lemondás áll a magyar úszók esetében is egy-egy olimpiai részvétel mögött, legyen végül az eredmény dobogós vagy sem.


Hiszen olimpia évében olyan lazán mondjuk: „már két aranyunk van!”

És a másik véglet, amikor már-már számonkérést és kritikát fogalmazunk meg, mint ahogyan az elmúlt napokban is sokan tették ezt Hosszú Katinka eredményeivel kapcsolatban.


Én magam úgy érzem, a legtöbbet azzal tehetek, ha Apám példáját követve beállítom az órámat hajnal fél négyre, bekapcsolom a közvetítést és drukkolok, szurkolok, imádkozom, küldöm az energiát, kinek mi esik jól a felsoroltak közül.

Mert akármilyen eredmény is születik, ezek a srácok óvodás és kisiskolás koruk óta járnak a maguk Liba bácsijához, hajnalban kelnek, teljesítenek az iskolában is, aztán ismét edzenek, majd mennek haza házi feladatot írni, csak azért, hogy tizenöt év múlva olyan kirobbanó formában legyen, mint amilyenben ma Milák Kristóf volt. És lehet, Kristóf hiányolta a világcsúcsot, vagy lehet, Katinka nem azt a formáját hozza, mint öt éve Rióban, de sose feledjük el, micsoda megfeszített munka van a teljesítményük mögött. Mert ameddig mi egy Misa mackót szorongatunk, addig ezek a srácok már kőkeményen dolgoznak azon, hogy sok évvel később büszkén elmondhassuk:


"Már két aranyunk van!"

(Címoldal fotó: Az aranyérmes Milák Kristóf a férfi 200 méteres pillangóúszás eredményhirdetésén a 2021-es tokiói nyári olimpián a Tokiói Vizesközpontban 2021. július 28-án. A magyar úszó új olimpiai csúccsal, 1:51.25 perccel nyert. MTI/Kovács Tamás)

63 megtekintés0 hozzászólás